C S I L L A G K R I S T Á L Y

Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal


ADAMUS SAINT GERMAIN ÜZENETE


Üzenet a mag nép tagjainak

2008-08-18

A mai alkalommal egy olyan üzenetet szeretnék hozzátok eljuttatni, ami egy hívásra válaszol: egy olyan sokatokban megfogalmazódott kérdésre ad választ, ami első ránézésre nem függ össze azzal a személyes, egyéni úttal, aminek a megélésében segítelek benneteket, mert látszólag egy közösséget érint, ám valójában a kettő egy és ugyanaz. S ez a hívás arról szól, hogy ti – akik egy olyan energiát képviseltek a magatok egyéni szintjén, amire most azt mondjátok, „magyar vagyok” – tudni szeretnétek, miért érzitek azt, hogy ez a bennetek levő „magyar vagyok” kijelentés, valahogy nagyon szeretne végre a helyére billeni. S a kérdésetek az, hogy mi ezzel a dolgotok mind egyéni, mind pedig egyfajta közösségi szinten. S most azok kedvéért, akik nem haladtak velem végig azon az úton, amit sokakkal kézen fogva járunk, pár dolgot elmagyarázok, ami nem mutat meg mást, mint hogy én, a magam, nem földi perspektívájából hogyan látom mindazt, amit ti képviseltek, megéltek és megmutatni kívántok. Azt mindannyian tudjátok, hogy az, hogy emberként itt éltek a földön, az nem egy olyan állapot, ami a semmiből lett és aztán a semmibe vész el. Ez egy olyan belső tudás minden emberben, hogy ennek az ellenkezőjét csak erővel, csak a hazugságra rápakolt állandó rétegezéssel lehet fenntartani. Azaz, ha azt mondod: „én csupán egy fizikai burokban lévő test vagyok, idegek és sejtek összessége, ami, mielőtt én „létrejöttem”, sehol sem volt, és miután megszűnik ez a lüktető test, én is nyomtalanul megszűnök létezni” – nos, ez egy olyan kijelentés, amit ha magadban el akarsz hitetni, ha ezt az alaphazugságot erővel fenn akarod tartani, akkor ezért egy életen át küzdened kell. Ugyanis a te alaptudásod, alapigazságod az, hogy az élet örök: mindig is volt és mindig is lesz; és te egy elpusztíthatatlan, örökké létező tudat vagy, különféle módokon meghatározva magadat. Ezért az igazságért nem kell megküzdened – mint ahogy az igazságért általában sosem kell, aranyom –, ami küzdelmet megélsz magadban, az mindig abból fakad, hogy a belső igazságodhoz képest egy – annak fényében – hazugságot táplálsz. És ezt bizony táplálni kell, nagyon szívós munkával, s ez elfáraszt, kétségbe ejt és sokszor harcba hív téged. S hogy ezt miért mondtam el így a bevezetőmben? Azért mert mindaz, amit belül megélsz, az mindig minden körülmények között megjelenik a külvilágodban, hogy úgy mondjam; azaz nincs belső történés annak manifeszt külső eseménysorozata nélkül. S amikor arra kérdésre keressük a választ, hogy miért van az, hogy van most egy népcsoport szétszóródva a világban, amely keresi a helyét, és egy nagyon erőteljes átrendeződésen megy keresztül, akkor ennek az okait okosabb, ha nem „kint” hanem bent keresnünk. Legyél te most bárki, aki olvasod ezeket a sorokat, és legyél bármely kor gyermeke, egyet tudnod kell. A te drága, és e mostani formádban egyedülálló és megismételhetetlen életed semmi másról nem szól, mint hogy megtaláld a magad igazságát, azt az igazságot, ami téged felemel az által, hogy maga alá gyűri mindazt a sok-sok hazugságot, amit táplálsz magadban. És ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy te most azt hiszed, hogy van egy olyan objektív igazság, ami megmutatja neked, hogy ki is vagy te valójában. Mert az igazságod megtalálása természetesen nem szól másról, mint önmagad megtalálásáról, amiről ez az egyedi és csodálatos földi tapasztalásod szól. S amikor azt mondod magadban, „szeretném megtalálni, hogy ki is vagyok én”; akkor lényegében nem teszel mást, mint azt mondod egy egyszerűbb módon, hogy „szeretném megtapasztalni azt az igazságot, ami tőlem függetlenül létezik és örök, mert ez fogja megmutatni számomra, hogy ehhez képest én ki vagyok”. S hogy ezt jobban megértsétek, a következő példát tudom nektek mondani. Te egy tanár néni, avagy tanár bácsi vagy egy iskolában. És az, hogy te milyen tanár vagy, azt gyakorlatilag két módon tudod lemérni. Az egyik mód, hogy a tanári teljesítményedet a gyermekek teljesítményéhez méred, azaz azt mondod: „ha a gyerekek jól teljesítenek, és jó osztályzatokat kapnak, akkor én bizony jó tanár vagyok, jól végzem a munkám, és akkor azt tudom magamról mondani; lám, megtaláltam önmagam e tanári hivatásban”. Azonban, ha a gyerekek rosszul teljesítenek, nem tanulják meg, amiket számukra kitűzöl, sorozatosan rosszul szerepelnek a tanulmányi versenyeken és még a dolgozataikra sem tudsz egy jobb jegyet adni soha, akkor azt gondolod, te egy rossz tanár vagy, nem tudsz megfelelni az „elvárásoknak”, és talán még odáig is eljutsz ebben az önostorozásban, hogy otthagyod a tanári pályát, mondván: „én nem vagyok tanárnak való”. S mi a másik út, annak megítélésében, hogy te milyen tanár vagy? Az, hogy először magadban eldöntöd mindentől és mindenkitől függetlenül, hogy milyen egy jó tanár. És természetesen, amikor ezt meghatározod, abban ott kell, hogy legyen a gyermekek teljesítménye is, hiszen maga a tanári hivatás erről szól, hogy úgy mondjam; arról, hogy hatni akarsz a diákokra, hogy szeretnéd, ha ők minél több tudással távoznának, a te áldásos tevékenységed által az iskolapadból. No de, ebben az esetben ez a tényező csak egy lesz a sok közül, azaz nem azt fogod mondani, hogy te a gyerekekhez képest vagy ilyen, vagy olyan tanár. Hanem azt fogod mondani, az hogy „jó tanár” az én igazságom szerint abból áll, hogy jól osztja be az idejét, s ezáltal mindig kipihent, derűs és tájékozott, a gyerekek szemszögéből képes látni és láttatni az adott tananyagot, képes differenciálni az egyes gyermekek között és nem homogenizálja az osztályt, rugalmasan tud reagálni az éppen adott helyzetekre, képes hatékonyan együttműködni mind a tanulókkal, mind pedig a kollégáival, mindig eredeti és autentikus, képviseli a maga álláspontját adott dolgokkal kapcsolatban, ám ezt sohasem erőlteti rá másokra, és természetesen minden egyes gyermekből a lehetőségei, az érdeklődése és a képességei alapján a legtöbbet tudja kihozni. Ugye, ha így határozza meg magát egy pedagógus, akkor sokkal közelebb kerül önmagához e tanári pálya során, mintha azt mondja: az a jó tanár, akinek a tanulói mindig ötös dolgozatot írnak, és fegyelmezettek az órán. Mert míg ebben az esetben önmagát egy külső ponthoz mérve próbálta meghatározni, addig abban az esetben, amikor először önmagában kereste meg azt az igazságot, amit valóban annak él meg, akkor magát a külvilágot nem egyfajta olyan elemként nézi a világában, amihez képest ő ilyen vagy olyan, hanem voltaképp a külvilág csak egy mérce számára, ami mindig azt mutatja meg, hogy mennyire van közel, illetve távol önmaga igazságához. S ez nagyon nagy különbség, mert míg az első esetben a változtatást mindig a „külvilág” elemeinek az állítgatásával próbálja ez a drága tanár elvégezni; addig, ez utóbbi esetben meg mindig önmagában – és ez által változtat a külvilágon. Nem mindegy, hogy ha elromlik az autód – és valami kattog és ráz, s azt érzed, nem úgy megy ez az autó, ahogy eddig szokott –, hogy kiszállsz és felbontod az utat, mondván: biztos az út vacak, mert ráz és kattog az autó; vagy azt mondod, nézzük meg, mi lehet a futóműnél, ott valami bajnak kell lennie. És azok az emberek, akik nekiesnek minduntalan légkalapáccsal a felbetonozott útnak, mert valami kattog a keréknél, nem azért teszik ezt, mert nekik ez olyan könnyű megoldásnak tűnik, hanem azért, mert soha nem hallották azt az igazságot, amit én még nagyon sokszor fogok nektek elmondani, elismételni, amíg „szállóigétekké” nem válik, úgymond, hogy „minden veled kezdődik”. Minden veled kezdődik, azaz ahhoz, hogy a világod jobb legyen, tedd magadat jobbá. Ahhoz, hogy megéld a békességet és a harmóniát, először neked kell harmonikusnak lenned, és ahhoz hogy valóban egész-séges legyél, meg kell tudnod élni egy egységet önmagadon belül, és akkor ezzel ez egységgel, automatikusan megszűnnek az ún. konfliktusaid. És ezek nem puszta tetszetős szavak, ezek nem csupán olyan szlogenek, amiket hangzatosan lehet mondogatni, mindenféle megélés nélkül; ez egy olyan igazság, amit csak akkor tudsz átültetni a gyakorlat síkjára, ha valóban megértetted és megélted azt, hogy minden veled kezdődik – nincs külvilág nélküled, mert te, a te észlelő tudatod foglalja magában mindazt, amit te most „külvilágnak” tartasz. S amikor most azokhoz szólok – országhatárok, és egyéb ember alkotta, mesterséges elválasztásoktól függetlenül –, akit mag népnek hívunk, s akik most megmutattok valamit; akkor a következőket tudom nektek mondani! Ha te most egy olyan ember vagy – bőrszíntől, földrajzi elhelyezkedéstől, névtől és egyéb tényezőtől függetlenül –, aki azt mondja magában a szívében: magyar vagyok, akkor tudd: ez most nem csupán egy nemzet, egy anyanyelv egy családfa, egy történelem, egy múlt iránti elkötelezettség, hanem egy, a te életedben megtörténő egyéni változásé is. Ha ezt a mondatot, hogy „magyar vagyok”, ki tudod igazságként mondani – még egyszer mondom, nem társadalmi vagy politikai, hanem nevezzük úgy, hogy egyfajta érzelmi síkon –, akkor te egy olyan belső változáson mész keresztül, ami valójában most egyedülálló jelenség a földön. Mert ez a magyar energia egy olyan ősi eredetű energia, ami nagyon régóta érik-érik, hogy aztán érett gyümölcsként lehulljon a fáról. És természetesen vannak más gyümölcsök is – vannak szilvák, szőlők, cseresznyék és dinnyék –, de ez az almafa a legrégibb fa ebben a gyümölcsösben, és ahogy vele kezdődött minden, most vele is fog befejeződni egy olyan kör, ami után szép lassan a többi fáról is lehull a gyümölcs. Ha te most azt tudod magadban mondani, minden ellenérzés nélkül, hogy „magyar vagyok” – akkor tudnod kell, egy olyan fejlődési hullám élharcosa vagy, aki a saját életével sokaknak fog irányt mutatni. Ha te azt tudod mondani a szívedben, minden balga politikai címke ellenére, hogy igen, számomra az egy alapigazság, hogy magyar vagyok; akkor tudd, te most azért vagy itt a földön, és azért hordozod a lényedben ezt a magenergiát, ami most almává érett, hogy megmutasd, hogyan lesz a magból alma. S ez egy hosszú és sokszor nem is látványos folyamat, hiszen az a kis mag sokáig a föld alatt él, s mire ebből hatalmas, érett gyümölcs lesz újra, sok-sok időnek kell eltelnie, egy kicsit, hogy úgy mondjam, mellőzött helyzetben, mert egy hatalmas díszkertben, egy egyszerű kis almafa fel sem tűnik. S ha te azt tudod magadban mondani, igen, bármi is történjék velem, én magyar vagyok, s igazából nem tudom, mit is kellene ezzel az érzéssel kezdenem; akkor most, kérlek, figyelj rám, olvasd el a soraimat, hogy azután a végén eldönthesd: elfogadod, vagy hazugnak minősíted. Ez mindig a te választásod, és ezt képes is vagy mindig magadban eldönteni. Nézd meg az életed, csak ezt a mostani, drága és csodás életed! Mit érzel magadban? Hogy valamit egész egyszerűen nem vagy képes megnyilvánítani, hogy van benned valami, ami sokkal több és nagyobb, mint amit a külvilág most visszatükröz rád. Úgy is fogalmazhatnék, hogy azt érezheted – s kérlek, bátran érezd is, mert jogos érzés –, hogy te több vagy, te sokkal több vagy annál, mint amit most rólad gondolnak, s amit önmagadnak is meg tudsz mutatni. S ha ezzel egyetértesz velem, akkor még egy dolgot vizsgálj meg magadban, mégpedig azt, hogy mennyire érzed magad alapvetően – most nem fizikailag, hanem ott a mélyben – erősnek! Gyerünk, hunyd be egy pillanatra a szemed, és gondolj bele: mennyire erős vagy, és ezt neked érezned kell! De ezt az erőt sem tudod megnyilvánítani, önmagad és mások előtt is sokkal, de sokkal gyengébbnek tűnsz, mint amit önmagadban erről érzel! S most egy utolsó dolgot próbálj meg megérezni önmagadban: azt kell érezned, hogy szét vagy szóródva, s bár van egy egység, amire azt tudod mondani „ez vagyok én”, de valahogy azt kell érezned, ez nem elég koncentrált, egyfajta „itt is vagyok, ott is vagyok, sehol sem vagyok” érzéssel küzdesz. És nagyon fáraszt már téged az, hogy állandóan azt érzed, „össze kell szedned magadat”. S ha ezeket érzed, akkor nagyon figyelj rám, te egyetlen, erős, hatalmas és egységes barátom! Te valaha pontosan az voltál, amit ott belül homályosan érzel magadról, s mindezt, hogy úgy mondjam, elástad a föld alá, hogy megsokszorozd a hatalmadat, erődet és egységedet egy olyan almafa révén, amit ebből a nagy és erős egy magból neveltél. S ez a fa megnőtt és hatalmas lombkoronájával befedi az egész földet. És mindaz a feszültség, mindaz a kitörésre váró erő, mindaz a benned egy robbanás előttihez hasonlatos állapot azért van, mert te most egy almaként ott lógsz ezen a fán és érzed: le fogsz esni, és akkor vége lesz mindennek. S tartod magad, tartod magad, már egy ideje erőnek erejével tartod magad, hogy azt mondhasd, én egy alma vagyok egy fán. De ezt nem fogod tovább bírni, édesem, mert akkorára értél és olyan hatalmas vagy, hogy nem bírod el önmagad súlyát és lepotyogsz. És lepotyog szép lassan a maga ütemében az összes gyönyörű, érett piros alma erről a fáról, erről az egy magból kinőtt fáról, édes gyümölcsével beterítve az egész földet. És akkor meglátjátok egymást, meglátod azokat a testvéreidet, akiket azért nem ismertél meg, mert eltakarta őket a szemed elől e hatalmas fának a zöld lombkoronája. Nem tudod, milyen sokan vagytok, így van? Mint ahogy nem tudod, milyen egységesek vagytok, ugye? És nem tudjátok, milyen hatalmasok vagytok? De valahol tudnod kell, hiszen minden veled kezdődik, és a szívedben te ezt pontosan érzed: ezt a kirobbanó erőt, ezt a hihetetlen nagyságot, és ezt az egész világot átívelő egységet. Édes, drága, angyalom! Te most pont azon a ponton vagy, hogy nincs más választásod, mint elengedni ezt a szorítást és hagyni, hogy az érett gyümölcs a földre essen. Hidd el, ez biztonságos és valójában csodálatos: a gyümölcs beteljesülése az, amikor ismét a földbe térhet. És ez nem egy olyan folyamat lesz, amitől most félsz, hogy akkor mindent elveszítesz, mert ez csak a látszat! És ezt is érzed – ó, már milyen régóta érzed –, egy látszatvilágban élsz valóságként. Sokszor érezted már azt, ugye, olyan ez, mint egy rossz álom, és ebben az egész borzalmas kavalkádban te magad vagy az egyetlen valóságos pont? Nos, tudnod kell: ez így is van. Egy olyan út végén állsz, ami a valós beteljesülés ígéretét hordozza magában, s amire én azt mondom, engedd el azt az ágat, s az nem egyfajta megsemmisülés, sem fizikailag, sem pedig a te drága lelked tekintetében, nem. Ez egy újjászületés, mégpedig egy eddig példátlan és példamutató újjászületés. S ha körülnézel, és azt mondod: „ugyan már, hogy engedhetném el azt az ágat, amikor azt látom, ebben a gyümölcsösben mindenki képes még tartani, csak nekem nem megy, s biztos velem van a baj!” – akkor én erre azt mondom, drágám, csak azért látod így, mert nem látod most a dolgokat egyben. A többi fa még éretlen, mert sokkal fiatalabbak a te hatalmas fádnál, és aki ezzel vitatkozik, aki ettől ingerült lesz, csak azért teszi ezt, mert egy hazugságot repeszt meg benne ez a kijelentés. A magyar a legősibb nép a világon, ez volt az az energia (s megint kihangsúlyozom, én nem „gondolkodom” nemzetben, úgymond, csak energetikában), tehát a magyar az az energia, amivel az ember, hogy úgy mondjam, „lehozta” az éterit a földre. Ha te ezt nem hiszed, azzal sincs semmi baj, ez csak azért van, mert egy olyan felépített hazugságfal van benned, ami nem engedi meglátni az igazságot. S ez az ősi energia egy apró egységes pontból szétszórta magát, mint amikor sok magot szétszórsz a termőföldbe. És ezek a magocskák kikeltek, s elkezdtek növekedni, de nem tudtak nagyra nőni, mert még apró cserje korukban mindig lenyesegették az ágaikat. De egy mag, egy nagy és erős mag képes volt szinte észrevétlenül nagyra nőni, és hiába próbálták meg a gyümölcsösben az ágait elválasztani egymástól, hiába estek neki többször is fűrészekkel: nem tudták elpusztítani. És ennek az az oka, hogy nem volt látszólag olyan értékes eleinte ez a fácska, nem volt fontos, hogy úgy mondjam, a kertészek számára a sok datolya, ananász és egyéb gyümölcs mellett. Ám amikor rájöttek: olyan gyökérzete van ennek a fának, ami az egész gyümölcsöst áthálózza, nagyon megijedtek, féltették a datolyát, ananászt és a sok, még csak érő kivit. De akkor már késő volt, mert a sok kis fakezdemény és a nagy magból kinőtt fa gyökérzete a föld alatt összenőtt, a lombja a legmagasabbra nyúlt az égben, és már nem lehet elpusztítani. S ahogy rángatják, tépik ezt a fát, egyre több gyümölcs hullik le róla a földre: érett, zamatos gyümölcs. S mindenki, aki majd ebbe a gyümölcsösbe téved, csak ezt a zamatos gyümölcsöt fogja csodálni és összeszedni, mert ez lesz itt a leghasznosabb termés hosszú idők óta. S ha netán nem értenétek a szimbólumot, amit elétek tártam (annak érdekében, hogy mindezt elsőre ne elmével, hanem szívvel értse meg az, akinek ez valójában szól); most ezen üzenet végén áttérek a konkrétumok szintjére, még egyszer leszögezve, hogy az álláspontom, egy olyan perspektíva szülte nézőpont eredménye, ami nem földi, nem lineáris idő által meghatározott és nem is emberi. Ha ezt képes vagy elfogadni, akkor tudsz velem tovább haladni, ha ez neked nehézséget okoz – mert nem vagy képes még azt mondani magadban, igazságként megélve, hogy van egy ilyen nézőpont –, akkor sincs semmi baj, édesem, ne harcolj magaddal. Majd amikor ennek számodra eljön az ideje, maguktól leomlanak a falak, hiszen az, hogy most olvasod ezeket a sorokat – bármilyen érzéseket is kelt benned –, azt jelenti: ez a folyamat benned elkezdődött. Ne harcolj semmivel, és ne állj ellent semminek önmagadban, csak hagyd, hogy a dolgok úgy jelenjenek meg benned, ahogy épp akarnak, és akkor meglátod, a te belső, csodás világod mindig pontosan oda vezet téged, ami neked éppen akkor jó. És mindez azért fontos, mert mint azt említettem, ha te magyarnak vallod a szívedben magad – legyél akármilyen buta politikai koholmány szimpatizánsa, vagy bármely rád aggatott nemzet, vagy népcsoport tagja –, de ha a szívedben magyar vagy, te most életed legnagyobb változása előtt állsz. És azzal kezdtem ezt a kis irományt, hogy meg kell tudnod határozni a magad igazságát egy belső pontban, mert ez vezet téged majd el ahhoz, hogy mindezt a külvilágban is megtapasztalhasd. És amit a fentiekben az almafa szimbólumával mutattam meg, az számodra a gyakorlatban a következőket jelenti. Te most egy olyan helyzetben vagy az életedben, amikor változtatni szeretnél, s nem feltétlenül a körülményeiden, hanem leginkább magadban. Eljött számodra az ideje annak, hogy tegyél egy lépést azon a lépcsőn, amin olyan régóta menetelsz felfelé, és miután nem látod, hova vezet ez a lépcső és nagyon fáradt vagy, nem tudod ezt a lépést megtenni, mert egy nagyon nagy lépés. De én látom, hova vezet: egy csodás kilátóhoz, egy olyan hűs és gyönyörű teraszhoz, hogy ha még ezt a lépést képes vagy megtenni, akkor ott végre megpihenhetsz, amire annyira régóta vársz. Te most legbelül azt érzed: „ezt így nem bírom már tovább”; s legyen bármi, ami ezt az érzést kiváltja, hidd el; mindez azért van, mert kapaszkodsz, mert tartod magad. Most gondold végig, kérlek, ha holnaptól mindent úgy tehetnél, ahogy valóban szeretnél, ha tényleg az lehetnél, akinek belül érzed magad, akkor mit tennél? Abbahagynád a tekerést, így van? Abbahagynád a kapaszkodást, így van? Elengednéd ezt a feszültséget, amiről sokszor nem is tudod, mi váltja ki belőled, így van? Fognád magad, és mindent elengedve, csak szabadon léteznél. Ha egy példával élhetek megint, nem tennél mást, csak felrepülnél az égbe, ezt a kalitkaajtót kinyitva, és ott csak vitorláznál, hogy még a szárnyaidat se kelljen egy darabig mozgatni. S mindez azért van, édesem, mert nagyon elfáradtál. Nagyon régóta menetelsz ezen a lépcsősoron, és most, amikor az utolsó és legnagyobb lépcsőfokot kellene megmásznod, elhagyott az erőd. Tudnod kell, ez azért van, mert ha belegondolsz, te megállás nélkül mentél; míg ha körbenézel, a többiek sokkal többet tudtak pihenni. Ha megnézed a magyarságnak a történelmét, pontosabban azt, amit most erről ti tudtok – és ami egyáltalán nem mutatja meg ennek a csodás energiának a teljes történetét –, azt kell látnod: ez a drága nép megállás nélkül menetelt – veled együtt. Mert te most, ebben az egyetlen emberi életedben ott hordozod ennek az energiának az egész, több évezredes történelmét, mint ahogy ez a drága mag nép magában hordozza minden egyén egyedi történetét is. Nézd csak meg – ameddig el tudsz látni a sok függöny és fal között –, amit ennek a népnek a múltja elé emeltek! Nézd csak meg, a mostani tudásod alapján, milyen csodás módon mutatta meg az a nép mindazt egy nép történetén keresztül, amit minden egyénnek végig kell járni, és nézd meg milyen bölcs, tiszta és halk szavú, gyönyörű asszony lett belőle; egy idős bölcs, aki a nagy ricsaj közepette csöndesen üldögél, kezét fáradtan az ölébe ejtve, de majd ha megszólal, azt meghallja ez az egész sokadalom, hidd el! Nézd meg, édesem, ahogy a te egyéni életedet is végigkísérte az, amit ti „szelleminek” hívtok, ugyanúgy mutatta meg ez a nép, hogy hogyan lehet úgy egy fejlődési utat bejárni, hogy azzal a szellemiséggel, ami az ősi eredetet, a szellemi eredetet jelentette, soha nem szakította meg a kapcsolatát! Gondolj bele, hogy valójában ez a nép milyen ősi, csodálatos mítoszvilággal rendelkezik, milyen szellemi gyökerei vannak, ami aztán alapjául szolgálhatott számos nép mitológiájának! Nézd csak meg – ha érdekel, bátran kutass utána –, hogy mindaz, amit az ókori mitológiákban megtalálsz, mindaz, amit a Bibliában megtalálsz, ott van a magyar nép ősi gyökereinél, jóval korábban megjelenve már, mint ezek a nem különben csodás munkák! Nézd meg, hogy a te életedben, csak a te egyéni életedben hogyan jelent meg mindez; hogy te világéletedben hordtál magadban egy olyan szellemi gyökérzetet – ami bár nem volt feltétlenül szemmel látható, sokszor még számodra sem –, de a jelenlétéről mindig tudtál, és az életed fontos vezérfonala volt! S mit jelent az, hogy engedd el a fát, és mit jelent az, hogy te egy alma vagy ezen a hatalmas fán? Ez egyetlen egy dolgot, hogy vedd észre, egy illúzió rabja vagy! Minden, amit most megtapasztalsz a maga abszurditásaival, a maga szívbemarkoló hazugságaival, vérlázító igazságtalanságaival, fájdalmas hitetlenségével és beteg, mocskos, ocsmány fekélyeivel: egy illúzió. Egy olyan világ, amit csak magadnak vetítettél oda, hogy megtapasztald önmagad igazságát oly hosszú idő után. Mint a példában a tanár – aki képes már meghatározni a „jó tanár” kritériumait önállóan, önmagában –, vetít magának egy pokolbeli osztályt, mert pontosan tudja, ha itt sikerül ezt az igazságot megőriznie, akkor ez tényleg így van. Ha sikerül e pokoli osztály ellenére is jó pedagógusnak maradnia, mert ő ezt egy belső igazágként éli meg, akkor nem lesz szüksége többet ilyen nehéz próbákra, úgymond, mert mehet tovább egy magasabb szinten tanítani – mondjuk a példa kedvéért egy egyetemre –, ahol már teljesen más kihívásokkal kell megküzdenie e tanári hivatás terén. S az, hogy engedd el ezt a fát, hogy lépj fel ezen a lépcsőn, nem jelent mást, mint hogy mondd ki: „Ez a beteg, hazug, velejéig romlottnak tűnő világ nem áll felettem! Mert tulajdonképpen, ha alaposabban megnézzük, akkor mindaz, amit ez a világ most egyfajta borzalmas és elviselhetetlen nyomásként rám akar erőltetni az nem igaz; mert én belül mag-amban megtapasztaltam egy igazságot, ami, lám annyira feszít, hogy képes vagyok még a saját karomba is harapni a fájdalomtól.” Tudd azt mondani; „ez a borzalmasan fegyelmezetlen, neveletlen, rossz képességekkel rendelkező osztály nem tudja megváltoztatni azt, amit magamról mint tanárról gondolok, sőt, segít mindezt megélni, hiszen ezért van itt, ezért kell vele megküzdenem”. És ezt csak magadban kell megfogalmaznod, nem tudsz, és már nem is akarsz a külvilágon változtatni, így van? Nem is kell, ezért vagy te a mag nép egy útjelzője, mert te ezt már felfogtad, csak még azt az utolsó egy lépést nem tetted meg, hogy mindezt képes legyél meg is nyilvánítani­ – ezt az elengedést, amikor azt mondod magadban csodás pedagógusként: „Nem akarom ezt az osztályt jobb eredményre bírni már. Nem akarom ezt az osztályt megfegyelmezni már. Megköszönöm nekik, hogy megmutattak nekem önmagamról valamit, és némán kilépek az osztályteremből.” S ez nem jelent mást a te csodás életedben, mint bátran elengedni azt a korlátot, amit ennek a kalitkának a falán eddig fogtál, és csak egy pillantást kell jobbra nézned; és ott nyitva van az ajtó! Engedd el mindazt, ami kívülről akarja most megmondani, hogy te milyen vagy! Engedd el azokat a pontokat az életedben szépen lassan, amit most úgy érzel, biztonsággal el tudsz! Kezdd kicsi dolgokkal, apró, pici dolgokkal! Menj vissza az alapokhoz, és akkor nem esel majd akkorát, ha összedől ez az egész építmény – ami már teljesen megrogyott –, mint azok, akik balga módon felfelé menekülnek. Te tudod, már régóta tudod, befelé és lefelé – ez a jó irány! Cseréld le bátran azt az új autót, aminek a részleteit nyögöd, egy használható régire! Tudd, a pénz fikció, nincs nagyobb értéke annak a „drágábbnak”, ha az „olcsóbb” ugyanúgy kiszolgál téged. Engedd el ezeket a korlátokat: légy, amennyire csak teheted, egyszerű, hiszen már téged is zavar ez a sok rád aggatott, nem is rád való sallang! Ne engedd meg, hogy bárki megmondja neked, hogyan kell gondolkodnod; ne engedd meg, hogy megmondja neked bárki egy külső pontból, hogy ki vagy! Csak azt fogadd el, amit igaznak érzel, és ne add ki a hatalmat a kezedből a falra vetített illúzió látszólagos hatalmának! Nincs más dolgod, mint nagyon óvatosan – hogy nehogy elszédülj és eless –, elengedni ezeket a rácsokat; nincs más dolgod, mint nagyon lassan és óvatosan megpróbálni megélni – és ez által végre a maga teljességében megmutatni –, hogy ki vagy; mert ez ad majd erőt a többi drága gyümölcsnek is, hogy ha megérett erre, megtegye ugyanezt. Ugye tudod, mindig annak a legnehezebb, aki elsőnek ugrik le, mert előtte nincs egy példa, ami után a többiek már jóval magabiztosabban tudnak ugrani? Ugye tudod, hogy mindaz, amit most meg fogsz a testvéreiddel valósítani, örökre beírja a mag nép nevét, végre dicsőségesen ragyogva, a történelemkönyvekbe? Ugye tudod, hogy amit te most önmagadban és ezáltal a világban elkezdesz, millióknak lesz majd élő és követendő példa? Ugye tudod és érzed; van egy erő, amelyik sem benned, sem ezáltal a külvilágodban nem akarja, hogy te lehullj erről a fáról, és ez által valóban felemelkedj? Ugye tudod és érzed, hogy amit tenned kell, hatalmas bátorságot kíván? De ugye azt is tudod, hogy ez benned mind ott van; ez a nagyság, erő, bátorság, bölcsesség és kitartás? Ott van, mert pontosan ez az, ami már akkorára nőtt, hogy nem viseli el ennek az ágnak a szorítását, és az ág sem bírja már ezt megtartani, így van? Nézz körül az életedben – csak ott, sehol máshol –, és vizsgáld meg; mit tudsz biztonsággal elengedni? Milyen hiedelmeket, beléd kódolt gátakat, olyan hitrendszereket, amik azt mondatják minden belső érzésed ellenére, hogy kicsi, semmirekellő és jelentéktelen vagy? Kik és miért mondják, hogy harapj bele a tested különböző részeibe, miért akarod összeharapdálni magad? Engedd ezt el, a sebek nagyon hamar begyógyulnak! S engedd el azt, hogy te egy savanyú szőlőszem vagy, nem! Ez már rég nem igaz, és sosem volt az; csak amíg pici, zöld almakezdemény voltál, a nagyszemű szőlők ezt el tudták hitetni veled! Engedd el a kishitűségedet, engedd el a félelmeidet, hidd el, amit érzel, az igaz! Nincs mitől félned, mert sokan vagytok! Képesek vagytok megtartani egymást; amikor elkezd ez az almaeső hullani a fáról, nem fogod megütni magad, hidd el! Te magyar vagy, és ez neked jelent most valamit. S ezzel nem azt mondom, hogy ma egy másik nép, egy másik energia képviselőjének nem jelent semmit az ő önazonossága, vagy ahogy ti hívjátok „nemzetazonossága”. De mint egy olimpián, aki a dobogó csúcsán áll, annak szól a himnusz, holott a többi versenyző hazája sem kevesebb semmivel. A harci méneknek szól a kürtszó, mást jelent a háború a katonáknak, és az otthon síró asszonyoknak. Te magyar vagy, és ez most számodra nagyon sokat jelent. Mert most magadban kell megszülnöd valamit; egy olyan dolgot, amit aztán ezáltal képes leszel széthinteni az egész világon: a valós, illúziómentes szabadságot. Ezt jelenti most az, hogy a mag nép energiáját hordozod a szívedben. Azt, hogy te most a szabadság megtestesítője vagy, és ahogy ezt egyre jobban képes leszel megélni magadban, úgy táplálod ezzel az édes gyümölccsel a világodat. Ez a világ most megtanulja, hogy mi van az illúzión túl, és te leszel az, aki ezt képes leszel megmutatni; mert önmagadban mögé tudsz a vastag bársonyfüggönynek tekinteni. Mert az igazságod, ami aztán örökre szabaddá tesz téged, ott kopogtat benned. Engedd be magadba, és utána nem kell semmit tenned a külvilágban, minden ehhez fog igazodni. Merj szabad lenni; soha senki a szabadságodat nem veheti el, ha erre te nem adsz neki engedélyt. Aki más szabadságát erővel elveszi, valójában önmagát zárja ketrecbe – ezt nem nehéz belátni. Mert azt a rabot fogva kell tartani, nem lehet mellőle mozdulni, állandó őrséget kell mellette fenntartani; a fogvatartónak egy pillanat nyugta sincs. Nézd meg, mennyit zaklatnak azok az erők, akik nem akarják, hogy szabad légy! Mennyi munka, mennyi papír, mennyi energia! De te bátor vagy és bölcs, és nem szállsz szembe velük; csak elengeded a rácsokat. Te mozdulatlan vagy, míg ők meg sem állnak – nem látod ezt, picim? Neked nincs más dolgod, mint önmagadban mindent életre hívni amiről beszéltem, és amit valóban ott érzel; és mindeközben várni. Nem rázod a rácsokat, hanem amelyiket tudod, elengeded; és szép lassan – ahogy önmagadban egyre erőteljesebben képes vagy megérezni, hogy szabad vagy – meg fogod látni a nyitott ajtót, mert már nem azzal leszel elfoglalva, hogy hajlítgatod és rázod a rácsokat, hanem alaposan szemügyre tudod venni ezt a kalitkát. És akkor nincs más dolgod, mint huss! – kirepülni onnan. Mert addigra a börtönőrök egyrészt már nagyon elfáradnak az állandó őrizetben, másrészt azt látják nagyon régóta, bár a tekinteted tüzes és élénk, hogy nem mozdulsz; nem vagy számukra „veszélyes”. S tudnod kell, ők valójában nincsenek a tekintetben, ahogy most gondolod, hidd el, a te energiád táplálta őket! Mert amíg nyomod az ajtót belülről, kívülről is lesz egy erő, ami meg feléd nyomja azt, hogy nehogy hasra vágódj. Engedd el, és akkor megszűnik az ellenerő. És az elengedés sohasem az erőtlenség, épp ellenkezőleg: mindig az erő jele. Nagyon sokan kérdeztetek erről, és a magam módján ezt a választ tudom nektek adni: ti szabadok vagytok, de még ezt nem vettétek észre! Nektek kinyílt a kalitkaajtó, de még nem láttátok meg. Érett, mézédes gyümölccsé nemesedtetek, de még ezt nem hiszitek el magatokról. Ti vagytok a legősibb fa, de elhitették veletek, hogy ez nincs így. És mindenhol ott vagytok egységben, de még ezt nem éltétek meg, megfogva egymás kezét minden falon, függönyön és elétek vetített illúzión túl. Áldás van rajtatok, drágáim, egy olyan csodálatos éteri energiát képviseltek most a földön, ami majd egyszer fénybe borít mindent. Ne engedjétek, hogy ezt a csodás fényt leplekkel letakarják, elvéve a fényerejét. Amit belül érzel, az mindig igaz. A hazudozók onnan ismerszenek meg, hogy a hazugságaik nélküled nem élnek meg, így van? De a te igazságod, az mindentől függetlenül világított hosszú időn át; s ezt mutatta meg neked ez a pokoli osztály. És akárki akármit mond ebben az osztályban rólad, te már tudod: ki fogsz lépni ennek az osztálynak az ajtaján, magad mögött hagyva azt a zsibongó gyerekhadat, és átlépsz az egyetemre, mert te ezt már szabadon megteheted. S hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt te már pontosan tudod; mint ahogy azt is mind tudtad, amiket én most mondtam neked. Mert csak egy kis megerősítést szerettetek volna mindannyian, egy kis visszaigazolást arról, hogy „lehetséges, igaz, amit érzek?” És mi azt mondjuk neked – mi, akik mindazt, amit megéltek, egy teljesen más perspektívából látunk –, hogy igen, igaz. Áldottak vagytok, erősek vagytok, és sokakat fogtok táplálni a szabadság gyümölcsével. Legyetek azok, akik valójában vagytok, és akkor soha senki és semmi kívülről nem hathat rátok, és soha többet nem zárhat kalitkába – titeket, a levegő büszke és dicső urait.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 15
Heti: 71
Havi: 634
Össz.: 93 007

Látogatottság növelés
Oldal: Üzenet a MAG népének St. Germain-től
C S I L L A G K R I S T Á L Y - © 2008 - 2017 - csillagkristaly.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: indian idezetek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »